+36 1 383 61 15 [email protected]

 

 

Mit kell tudni a Korona vírusról?

  1. február 3.

 

 

Érdemes tudni, hogy rengeteg koronavírus eddig is endemikus volt szerte a világban (endemikusnak nevezzük az egy közösségben folyamatosan jelen lévő kórokozókat). Sokuk náthaszerű tüneteket okoz, legtöbbjük viszonylag veszélytelen. Így nem lenne példa nélküli, ha az újabb koronavírus is tartósan megtelepedne az emberi populációban, és nem csupán egyszeri, levonuló járványt okozna.

Most is sok az enyhe tünetekkel járó vagy teljesen tünetmentes eset. Így a vírus úgy cirkulálhat a népességben, hogy arról senkinek fogalma sincs.

Ez a koronavírus nem a fiatalokat fertőzi elsősorban, ahogy a H1N1, hanem az időseket, betegeket. Ők pedig nem mozognak annyit, nem találkoznak annyi emberrel, tehát tipikusan kevesebb embert fertőznek meg.

A vuhani koronavírus fertőzési rátáját (azaz 1 ember hány másik embert fertőz meg) jelenleg átlagosan 2,2-re becsülik, a számítások 1,4 és 3,5 között szórnak. Ezzel átlagosan fertőzőképes kórokozónak tűnik. A szezonális influenza fertőzőképessége valamivel kisebb ennél,de a kanyaró 12-18-as rátájához képest eltörpül.

 

Dr Szlávik János infektológus nagyon hangsúlyozza, hogy nem olyan súlyos ez a vírus, mint amennyire a világ beállítja. Tény, hogy az esetek kis részében idős, beteg emberek meghalnak a fertőzés következtében, de hát az idős, beteg embereknél a kétoldali, vírusos tüdőgyulladás nagyon súlyos dolog. Egy ilyen vírus esetében az alacsony, 1-2 százalékos halálozás viszont épp a jótékony hatást mutatja, nem pedig a veszélyességet” – szögezte le Szlávik János doktor. Emlékeztetett, a korábbi koronavírus-fertőzések esetében volt, hogy 10 százalékos is volt a halálozási arány, a Közel-Keleten fellépő járványok pedig akár 25-30 százalékos halálozással is járnak.

 

Kialakul-e világjárvány?

Ezt valójában senki nem tudja – és mindenki ettől retteg. Az biztos, hogy eddig még senki sem halt meg Kínán kívül, és a nem kínai megbetegedések 150 körül mozognak, akiket (természetesen csak az azonosítottakat) el is különítették.

Január 31-én, csütörtökön léptette életbe az Egészségügyi Világszervezet a világméretű egészségügyi vészhelyzetekre kidolgozott protokollját, ennél pedig nem igazán kell erősebb bizonyíték arra, hogy az új kínai koronavírust érdemes komolyan venni. A vírus rendkívül gyorsan terjed, de a virológusok munkájának hála az organizmusról napról napra egyre többet is tudunk meg, ami segít felvenni vele a harcot.

 

Kik tekinthetők koronavírus által fertőzötteknek? Azok, akikre igazak az alábbiak:

  • nagyon magas lázuk van
  • szárazon köhögnek
  • légszomjuk van
  • a röntgenfelvételükön kétoldali tüdőgyulladásra utaló jelek vannak
  • két héten belül Kína fertőzött tartományából jöttek.

 

Hogyan védekezhetünk a fertőzés ellen?

A megbetegedés kellő körültekintéssel kerülhető el, az ellene való védekezés a higiéniai szabályok fokozott betartásával lehetséges (gyakori és alapos kézmosás, fertőzött személyekkel való érintkezés elkerülése, nyers vagy ismeretlen eredetű hús – és tejtermékek fogyasztásának mellőzése).

A kézmosás a legfontosabb. A gyakori, alapos kézmosás az egyik legjobb módszer minden vírus, így a koronavírus terjedésének megállításához is. Természetesen, ez nem annyit jelent, hogy egy kevés langyos vízzel meglögyböljük a kezünket! A megfelelő kézmosás legalább 20-30 másodpercig tart, meleg vízzel és szappannal történik, és ne hagyjuk ki sem az ujjak közötti területet, sem a kézfejet! Ha nem áll rendelkezésünkre szappan és víz, fertőtlenítő hatású, alkoholos zselét is használhatunk. Ezt néhány száz forintért beszerezhetjük a gyógyszertárakban, drogériákban vagy nagyobb szupermarketekben, de sok nyilvános helyen is ki van már rakva ilyen adagoló.